A kapun egy idősebb ügyvéd, egy középkorú nő és a család háziorvosa lépett be.
Viktória döbbenten nézett rájuk.
– Mi ez az egész? András, magyarázd meg!
A férfi azonban először az édesanyjához fordult.
– Anya, kérlek, mondd el, mióta tart ez!
Az idős asszony remegő hangon válaszolt.
– Amióta olyan sokat dolgozol külföldön.
András szíve összeszorult.
– Mert azt mondta, ha panaszkodom, idősek otthonába küld. És te soha többé nem látogathatsz meg.
Viktória azonnal közbevágott.
– Hazudik! Egész nap csak panaszkodik!
Ekkor a háziorvos letérdelt az idős asszony mellé, és megvizsgálta.
– Ezt a nőt azonnal biztonságos helyre kell vinni. Kimerült, és sürgős orvosi kivizsgálásra van szüksége.
A középkorú nő, aki korábban András édesanyjának gondozója volt, könnyes szemmel megszólalt.
– Engem Viktória három hónapja elküldött. Azt mondta, az asszony már nem igényel segítséget.
– Nekem pedig azt mondtad, hogy anyámnak két gondozója is van!
Az ügyvéd ekkor elővett egy dossziét.
– András úr, az ingatlannal kapcsolatos iratok, amelyeket kért, itt vannak.
Viktória gúnyosan felnevetett.
– Ugyan már! Ez a ház a férjemé. Engem innen senki nem küldhet el!
Az ügyvéd lassan kinyitotta a dossziét.
– Valójában az ingatlan soha nem került András úr tulajdonába.
– Tessék?
– A házat évekkel ezelőtt az édesanyja vásárolta meg. András úr csak a felújítást és a fenntartást finanszírozta.
András az anyjára nézett.
– Miért nem mondtad el neki?
Az asszony halványan elmosolyodott.
– Mert azt hittem, nem számít, kié. Hiszen család vagyunk.
Viktória ekkor megpróbálta kitépni a dokumentumokat az ügyvéd kezéből.
András közéjük állt.
– Nem. Te itt vendég voltál. És így bántál azzal az emberrel, aki otthont adott nekünk.
A férfi ezután közölte, hogy kezdeményezi a válást, és az ügyvédjével intézteti a szükséges jogi lépéseket.
Az édesanyját még aznap kórházba vitték.
Viktória napokig próbálta hívogatni Andrást, de a férfi többé nem akarta elhinni a magyarázatait.
A következő hetekben gondoskodott arról, hogy az édesanyjának állandó segítsége legyen.
Egy este, amikor az idős asszony már jobban volt, András leült mellé a kertben.
Az asszony megszorította a kezét.
– Nekem soha nem a pénzed hiányzott, kisfiam. Hanem te.
András lehajtotta a fejét, és sírni kezdett.
Attól a naptól kezdve másképp osztotta be az idejét.
Mert rájött valamire, amit semmilyen vagyonból nem lehet megvásárolni.
Lehet valakinek hatalmas háza, milliói és sikeres vállalkozása.
De ha nem veszi észre, hogy a saját édesanyja szenved, akkor könnyen elveszítheti azt, ami mindennél többet ér.
