Az egyik rab rémülten hátrált.
A medve hatalmas volt. Sötétbarna bundáján nedves falevelek tapadtak meg, és minden lépésénél recsegett alatta az avar.
De nem ez volt a legfurcsább.
Az állat az egyik mancsával egy szakadt, piros szövetdarabot húzott maga után.
Az idős asszony felismerte.
A saját régi kabátjából származott.
– Brúnó… – suttogta.
A két férfi döbbenten nézett rá.
– Ne kiabáljanak. És ne fussanak!
Csakhogy az egyik szökevény már megfordult.
Néhány lépés után megbotlott egy gyökérben, és a földre zuhant.
A medve hangosan felhorkant.
A másik férfi dermedten állt.
Az asszony lassan hátrálni kezdett a tornác felé.
– Hagyják ott a táskát. Lassan menjenek vissza az ösvényen.
Felugrottak, és egymást lökdösve menekültek a fák közé.
A medve nem üldözte őket.
Megállt a ház előtt, megszagolta az eldobott hátizsákot, majd az asszony felé fordult.
Az idős nő óvatosan belépett a házba, és becsukta maga mögött az ajtót.
Csak ekkor kezdett remegni a keze.
Néhány perccel később felhívta a rendőrséget.
– Két férfi próbált kirabolni – mondta. – Az erdő felé menekültek. És egy medve is van a házam közelében.
Az asszonyt Ilonának hívták.
Harminc éve lakott az erdő szélén, és jól ismerte a környék vadállatait.
Brúnónak azt a medvét nevezte el, amelyet évekkel korábban sérülten látott a pataknál.
Akkor értesítette a vadőröket, akik ellátták az állatot.
Ilona később többször is látta a környéken, de soha nem próbálta megszelídíteni vagy megetetni.
Tudta, hogy a medve vadállat marad.
A piros szövetdarab is ismerős volt neki.
Valószínűleg az állat onnan húzta el.
A rendőrök még aznap este átvizsgálták az erdő környékét.
A két szökevényt másnap reggel találták meg egy elhagyott vadászkunyhó közelében.
Mindketten kimerültek voltak, és ellenállás nélkül megadták magukat.
Amikor megtudták, hogy az idős asszony sértetlen, az egyikük hitetlenkedve megrázta a fejét.
– Azt hittük, az a medve azonnal ránk támad.
A rendőr csak ennyit válaszolt:
Ilonát később egy helyi vadőr is felkereste.
Elmagyarázta neki, hogy a medve valószínűleg a ház környékén keresett táplálékot, és a hangos veszekedés miatt jelent meg.
Nem lehetett tudni, pontosan miért állt meg a tornác előtt.
A vadőr arra kérte az asszonyt, hogy a jövőben semmiképpen se hagyjon kint élelmet, és azonnal jelezze, ha az állat újra felbukkan.
Ilona megfogadta a tanácsot.
Néhány nappal később a rendőrség egyik munkatársa megkérdezte tőle:
– Nem fél egyedül ebben a házban?
– Néha igen. De attól még ez az otthonom.
Aztán kinézett az ablakon, az erdő felé.
– Aznap este két ember jött ide, akik azt hitték, hogy az öregségem miatt könnyű prédának számítok.
Egy pillanatra elhallgatott.
– Végül nem én voltam az, aki a legjobban megijedt.
A medvét később már nem látta a ház közelében.
A két férfi pedig soha többé nem tért vissza.
Csak egy dolgot változtatott meg.
A bejárati ajtó mellé felszereltetett egy erős zárat és egy kültéri kamerát.
Mert bár azon az estén a véletlen megmentette, tudta, hogy a biztonságát legközelebb nem bízhatja egy erdei medvére.
