A második székben egy idős férfi ült.
Talán hetven körül járhatott.
A vállán borbélykendő volt, a haja pedig furcsán ismerős módon nézett ki.
Az egyik oldala rövidre volt vágva.
A másik még hosszú volt.
Pont fordítva, mint a fiamé.
– Nem értem – suttogtam.
A borbély megtörölte a szemét.
Kiderült, hogy állásinterjúra készült.
Hónapok óta alkalmi helyeken aludt, és végre lehetőséget kapott egy karbantartói munkára.
A borbély felajánlotta, hogy ingyen levágja a haját.
Az idős férfi azonban zavarba jött, megköszönte, és indulni akart.
A fiam mindezt hallotta a székből.
– És akkor? – kérdeztem.
A borbély a fiamra nézett.
A fiam lesütötte a szemét.
– De az már ki volt fizetve – mondtam.
– Pontosan.
A borbély elmagyarázta neki ugyanezt.
Erre a fiam elővette azt a húsz dollárt, amit hetek óta egy baseballsapkára gyűjtött.
Letette a pultra.
– Ebből elég?
– Mondtam neki, hogy tegye el. Az úr haját ingyen is befejezem.
De a fiam ragaszkodott hozzá.
Aztán amikor a borbély visszafordult hozzá, hogy folytassa az ő haját, a fiam megrázta a fejét.
– Előbb őt.
– Ezért jött haza fél hajjal?
A fiam vállat vont.
– Azt mondtad, ebédre érjek haza.
A borbély azért zárta be rövid időre az üzletet, mert szerette volna, ha visszamegyünk. Nem azért, mert a fiam rosszat tett.
Hanem mert nem akarta, hogy úgy múljon el ez a nap, hogy fogalmam sincs róla, mit tett.
Az idős férfi végül elkészült.
Tiszta inget is kapott a borbélytól, amelyet hátul tartott magánál.
Mielőtt elment, lehajolt a fiamhoz.
– Ha megkapom az állást, az első fizetésemből veszek neked egy baseballsapkát.
A fiam komolyan megrázta a fejét.
Ekkor nekem is el kellett fordulnom.
A borbély végül visszaültette a fiamat az eredeti székbe, és befejezte a haját.
Néhány héttel később ismét bementünk.
Az idős férfi ott állt a pult mellett.
Megkapta az állást.
A kezében pedig két baseballsapka volt.
Az egyiket a fiamnak hozta.
– Azt mondtad, vegyek magamnak is valami jót – magyarázta.
A fiam vigyorgott.
Én pedig akkor értettem meg, hogy azon a szombaton nem egy félbehagyott hajvágással jött haza.
Hanem egy olyan döntéssel, amelyhez nyolcévesen kevesebb gondolkodás kellett neki, mint sok felnőttnek egész életében: meglátott valakit, akinek segítség kellett, és nem kérdezte, mit kap majd érte.
