A nővér még egyszer elolvasta a karkötőn lévő vezetéknevet.
Ugyanaz volt, mint a kisfiú adatlapján.
– Ezt honnan szerezte? – kérdezte.
A motoros lenézett a csuklójára. Az arca egy pillanat alatt megváltozott.
Óvatosan visszahúzta az ujját, nehogy felébressze a babát.
– A lányomé volt.
A nővér megdermedt.
A férfi ekkor elmondta, hogy huszonkét éve elveszítette a kapcsolatot az egyetlen gyermekével.
Amikor a felesége meghalt, minden rosszabb lett.
Apa és lánya egyre többet veszekedett. Tizenhét éves korában a lány elköltözött, később pedig minden kapcsolatot megszakított vele.
A férfi évekig kereste.
Születésnapokon leveleket írt. Karácsonykor ugyanarra a régi címre küldött képeslapokat.
Egyetlen válasz sem érkezett.
– És a karkötő? – kérdezte halkan a nővér.
A motoros végigsimított rajta.
De ettől még lehetett véletlen az egyezés.
A nővér utánanézett a gyermek anyjának.
Amikor visszatért, már nem volt kétsége.
A név és a születési dátum egyezett.
A férfi kezében megremegett a baba.
– Azt mondja… ő az unokám?
Senki sem tudott rögtön válaszolni. A rokonságot hivatalosan is igazolni kellett.
A magára maradt kisfiú valóban a lánya gyermeke volt.
A történet legfájdalmasabb része csak ezután derült ki.
A lánya hónapok óta tudta, hogy gyermeket vár, de szégyellte felhívni az apját. Évek óta nehézségekkel küzdött, és amikor a koraszülés után pánikba esett, egyszerűen elmenekült a helyzet elől.
A férfi nem dühös lett.
Csak egyetlen kérdést tett fel:
– Megtalálhatjuk?
Napokkal később sikerült kapcsolatba lépni vele.
Nem rohantak egymás karjába.
A lány az ajtóban állt, az apja pedig a folyosón, és hosszú másodpercekig egyikük sem tudott megszólalni.
Végül a férfi felemelte a régi karkötőt.
– Ezt soha nem vettem le.
A lánya sírni kezdett.
– Azt hittem, már nem akarsz látni.
– Én pedig azt hittem, te nem akarsz engem.
De elkezdtek beszélni.
A kisfiú pedig többé nem maradt egyedül.
Hetekkel később, amikor már erősebb volt, ugyanaz a hatalmas, tetovált férfi ült mellette.
Csakhogy ezúttal már nem önkéntesként.
Hanem nagypapaként.
