A nő rám nézett.
Az arca ugyanannyira döbbent volt, mint az enyém.
– Elnézést… ismerjük egymást? – kérdezte zavartan.
Mielőtt válaszolhattam volna, Leo boldogan felkiáltott.
– Szia! Te vagy az!
A nő leguggolt elé.
– Szervusz, Leo!
A gyomrom összerándult.
– Honnan ismeri a fiamat? – kérdeztem remegő hangon.
A nő értetlenül pislogott.
– A férje nem mondta?
– Mit kellett volna mondania?
Láttam rajta, hogy valami nincs rendben.
– Azt hittem… ön tud rólam.
– Nem. Egyáltalán nem.
– Akkor jobb, ha mindent elmondok.
A közeli kávézóba ültünk be.
Leo nyugodtan majszolta a péksüteményét, én pedig alig tudtam megszólalni.
– A férje fél éve keresett meg – kezdte a nő.
– Miért?
– Lakberendező vagyok.
Értetlenül néztem rá.
– Tessék?
– A hálószobájukat szerette volna teljesen felújíttatni. Azt mondta, maga évek óta ugyanazt a régi bútort nézi, és a tizedik házassági évfordulójukra szeretné meglepni.
Pislogni is elfelejtettem.
– Mi…?
– Mindig akkor mentem, amikor maga dolgozott. Leo néha kiszaladt hozzám, beszélgettünk, rajzolt nekem, de a férje mindig visszaküldte a szobájába, mert azt akarta, hogy a meglepetés titok maradjon.
Eszembe jutott Leo mondata.
„Apával játszik a hálószobátokban.”
Persze.
– És a süti?
A nő elmosolyodott.
– Leo segített kiválasztani a függönyöket. Minden alkalommal kapott tőlem egy sütit, amiért ilyen ügyesen megőrizte a titkot.
Éreztem, hogy elönt a szégyen.
Éppen ekkor megcsörrent a telefonom.
A férjem volt.
– Szia, drágám! Hol vagytok?
– A bevásárlóközpontban.
– Remek! Akkor kérlek, maradjatok még egy kicsit. Már majdnem kész vagyok.
– Mivel?
Nevetett.
– A meglepetéssel, amit hónapok óta szervezek neked.
Már tudtam.
Amikor hazaértünk, bekötött szemmel vezetett fel az emeletre.
A hálószobánk teljesen megváltozott.
Új falak, új bútorok, új függönyök.
Az ágy fölött pedig egy bekeretezett fénykép lógott az esküvőnkről.
– Boldog tizedik évfordulót – mondta halkan.
Én pedig sírva öleltem át.
– Annyira sajnálom…
– Mit?
Ránéztem.
– Hogy egyetlen mondat miatt majdnem elhittem a legrosszabbat.
Leo ekkor beszaladt a szobába.
– Ugye szép lett? Én is segítettem!
Felkaptam, és szorosan magamhoz öleltem.
Aznap megtanultam valamit.
A gyerekek mindig igazat mondanak…
Csak nem mindig ugyanazt értik a szavak alatt, mint a felnőttek.
