A kérdés úgy csapódott belém, mintha valaki kihúzta volna alólam a talajt.
Jamie zavartan lehajtotta a fejét.
– Claire… kérlek…
A nő gyengéden megszorította a karját.
– Nem bántani akarom. Csak szeretném végre látni azt az embert, akinek a nevét ennyi éven át hallgattam.
Én még mindig meg sem tudtam szólalni.
– A… a feleséged? – kérdeztem rekedten.
Jamie elmosolyodott.
– Nem.
A nő felnevetett.
– A nővére vagyok.
Úgy éreztem, mintha egyszerre újra kaptam volna levegőt.
Claire rám nézett.
– Amikor Jamie kijött a javítóintézetből, mindenki azt hitte, majd új életet kezd. De valami mindig hiányzott neki.
Jamie közbevágott.
– Azért, mert soha nem hibáztattalak.
– Pedig kellett volna…
– Miért? Azért, mert tizenhét évesek voltunk? Mindketten hibáztunk.
– De te fizetted meg az árát.
Jamie vállat vont.
– Akkor azt hittem, megérte.
Néhány másodpercig egyikünk sem szólt.
A város zaja körülöttünk teljesen eltűnt.
Jamie keserűen elmosolyodott.
– Kerestelek.
Értetlenül néztem rá.
– Többször is írtam neked. Az egyetemre is küldtem levelet.
Megdermedtem.
– Én egyetlen levelet sem kaptam.
– Később felhívtam a régi számodat. Azt mondták, már nem ott laksz.
Az első évben anyám költözött.
Rengeteg levél elveszett.
A régi telefonszámomat is megszüntettük.
Évekig azt hittem, Jamie egyszerűen továbblépett.
Ő pedig azt hitte, én nem akarok többé hallani róla.
Tíz év.
Egy félreértés miatt.
– Azt hiszem, ezt most nélkülem kell megbeszélnetek.
Jamie rám nézett.
– Tudod… minden évben eljöttem ide egyszer.
– Ide?
– Igen. Amióta megtudtam, hogy ennél a cégnél dolgozol.
– Miért nem szóltál?
– Mert mindig azt reméltem, hogy egyszer te veszel észre először.
A szappanhabbal írt két betű még mindig ott halványlott.
„J + A.”
Pont úgy, mint tíz évvel korábban az iskola egyik ablakán.
Elnevettem magam a könnyeim között.
– Tudod… azt hittem, a sors végleg elválasztott minket.
Jamie lassan megfogta a kezem.
– Lehet, hogy csak túl sok idő kellett neki, hogy újra összehozzon.
Nem rohantunk egymás karjába, mintha semmi sem történt volna.
Először csak sétáltunk egyet.
És tíz év után végre kimondtuk mindazt, amit akkor, tizenhét évesen egyikünk sem mert.
Néha nem egy rossz döntés szakít szét két embert.
Hanem a kimondatlan szavak… és azok a levelek, amelyek soha nem érkeznek meg.
