Az elegáns férfi szinte kitépte volna a borítékot a motoros kezéből.
– Az nem magáé!
A legtermetesebb motoros nyugodtan hátralépett.
– Akkor talán mondja el, miért fél ennyire tőle.
Az idős asszony lesütötte a szemét.
– Elég volt…
– Harminc éve hallgatok.
A férfi dühösen felnevetett.
– Csak a pénzem kell.
Az egyik pincér halkan megszólalt.
– Akkor miért jött utána?
A férfi nem válaszolt.
A motoros óvatosan kibontotta a borítékot.
Nem pénz volt benne.
Nem végrendelet.
A tetején ugyanaz a dátum szerepelt, mint az asszony férjének halotti anyakönyvi kivonatán.
A motoros hangosan olvasni kezdte.
„Drága Margit! Ha velem történne valami, szeretném, ha tudnád, hogy a fiam évek óta megpróbál rávenni, hogy rád írassam a házat. Ha egyszer mégis meghalnék, ne hagyd, hogy megfélemlítsen. A házat és minden megtakarításomat rád hagyom, mert egyedül te voltál mellettem a legnehezebb években.”
Az étteremben teljes csend lett.
A férfi arca elsápadt.
– Ez… hamisítvány!
Az asszony ekkor elővett egy másik papírt.
– Eddig azért nem mutattam meg senkinek, mert féltem tőled.
A férfi egy lépést hátrált.
– Hazudsz!
– Nem.
Ekkor egy idős vendég felállt az egyik sarokasztaltól.
– Ott voltam a temetésen.
– Az édesapád akkor is csak a házról beszélt.
A férfi körbenézett.
Most először senki sem állt mellette.
A motorosok sem fenyegették.
Nem volt rá szükség.
Az igazság megtette helyettük.
Néhány perccel később megérkezett az asszony ügyvédje is.
Megnézte az iratokat.
– Minden érvényes.
– Az örökség teljes egészében az özvegyet illeti.
A férfi szó nélkül kisétált az étteremből.
Az ajtó becsukódott mögötte.
Az idős asszony könnyes szemmel fordult a motorosok felé.
– Nem ismerem a nevüket…
– De ma olyanok voltak, mintha tényleg a fiaim lennének.
– A család nem mindig attól család, hogy ugyanaz a vezetékneve.
– Néha attól, hogy ki áll melléd, amikor mindenki más hátat fordít.
Az asszony megszorította a kezét.
Aznap nemcsak az otthonát kapta vissza.
Hanem azt az érzést is, hogy nincs egyedül a világon.
