Nem mertem hozzányúlni. Csak néztem a karkötőt. A kisfiam neve és születési dátuma még mindig rajta volt. Biztos voltam benne, hogy ezt a kórházban hagytam. Felbontottam a borítékot.
Rose arca egy pillanat alatt elsápadt. Én pedig csak a lányomat néztem. – Ti ismeritek egymást? A lányom nem válaszolt azonnal. Lassan odajött az asztalhoz. – Anya… miért
Majdnem kiejtettem a telefont a kezemből. A férjem az ajtóban állt. A barna zacskó most is nála volt. – Ki az a baba? – kérdeztem. Sokáig nem válaszolt.
– Nem – feleltem. – Az autóm miatt jöttem. A férfi, aki kilépett az irodából, a műhely tulajdonosa volt. Régről ismertük egymást. Évekkel korábban ugyanabban az alkatrészgyárban dolgoztunk.
A fiú megtorpant a nappaliban. A riasztó egyre hangosabban szólt. – Mi a franc…? Visszarohant a teraszhoz. A medencénél azonban már mozgást látott. A szomszéd férfi futott át
– Milyen bácsi? – kérdezte az apa. A kislány összeszorította a száját. A kutyavezető leguggolt hozzá. – Nem vagy bajban. Csak mondd el, mi történt. A gyerek lassan
Az ajtóban álló férfit azonnal felismertem. A húgom volt párja volt. Az az ember, akiről hónapokkal korábban azt mesélte, hogy egyszerűen „nem működött” közöttük. – Menj el –
Először arra gondoltam, valami gyerekes játék. Talán térképet készítenek. Vagy kincskeresést játszanak. De miért fényképezték le a házamat? És miért volt rajta a következő vasárnap dátuma? Átmentem a
Az autó hangjától az unokám összerezzent. Az ablakhoz mentem. Csak a szomszéd parkolt le. Amikor ezt kimondtam, a gyerek vállai lassan elernyedtek. Ez jobban megrémített, mint bármi más.
A férjem arca egy pillanat alatt elsápadt. A piros ruhás nő letette a poharát. Senki sem nevetett. Én azonban még nem ültem le. – De ne aggódjatok –