A taps egyre hangosabb lett.
A nő három sorral előttünk zavartan a szája elé kapta a kezét.
A férjem hangja újra megszólalt.
– Köszönöm, hogy az elmúlt hónapokban mellettem voltál. Nélküled ezt nem tudtam volna végigcsinálni.
A gyomrom összerándult.
A fiam rám nézett.
– Anya, apa szereti őt?
Ez volt az a kérdés, amitől majdnem összetörtem.
Majd egy légiutas-kísérő előhozott egy kis tortát.
Nem értettem semmit.
A férjem folytatta.
Kiderült, hogy a nő egy tapasztalt pilótaoktató volt, aki hónapokon át segített neki felkészülni egy komoly szakmai minősítésre. Aznap volt az utolsó közös járatuk, mert a nő több évtizedes szolgálat után nyugdíjba vonult.
A taps nem egy titkos szerelemnek szólt.
Búcsúztatás volt.
Olyan erősen fújtam ki a levegőt, hogy a mellettem ülő fiam felém fordult.
Majdnem elnevettem magam.
– Nem úgy néz ki.
Azt hittem, ezzel vége a meglepetéseknek.
Nem volt.
Néhány perccel később egy légiutas-kísérő indult végig a folyosón. Ahogy mellénk ért, rám nézett, majd a fiamra.
Megállt.
– Ti mit kerestek itt?
Ismert minket.
A fiam azonnal a szája elé tette az ujját.
– Titok!
A nő elmosolyodott, majd eltűnt a gép eleje felé.
Öt perccel később ismét bekapcsolt a hangszóró.
– Úgy tűnik, ma nem én vagyok az egyetlen, aki meglepetéssel készült.
A fiam szeme hatalmasra nyílt.
A férjem most már tudta.
A fiam mindkét kezét a szája elé kapta.
Az utasok nevetni kezdtek.
– És úgy hallom, ma végre kideríti.
Ezúttal nekünk tapsoltak.
A fiam fülig vörösödött.
Leszállás után alig várta, hogy előrerohanhasson. A férjem kilépett a pilótafülkéből, a gyerek pedig egyenesen a karjába ugrott.
Aztán elővette az összehajtott rajzot.
– Ezt nekem készítetted?
– Mert te vagy a legjobb pilóta.
A férjem szeme megtelt könnyel.
Én pedig ott álltam mellettük, még mindig kissé szégyellve azt a néhány rettenetes percet, amikor az agyam már egy egészen más történetet írt.
Később elmeséltem neki, mit gondoltam, amikor meghallottam az idegen nő nevét.
Először döbbenten nézett rám.
Aztán nevetni kezdett.
– Nagyon ajánlom.
Aznap végül két meglepetés történt azon a repülőn.
De számomra a legfontosabb pillanat nem a taps volt.
Hanem amikor a fiam hazafelé azt mondta:
– Anya, most már értem, miért szeret apa ennyire repülni. De szerintem annak örült a legjobban, hogy mi is ott voltunk.
És ebben teljesen igaza volt.
