A teremben hirtelen teljes csend lett.
A színésznő végignézett a vendégeken, majd rám mosolygott.
– Mielőtt koccintanánk az ifjú párra, szeretnék elmondani valamit erről a férfiról.
A volt feleségem gúnyos mosolya még mindig az arcán ült.
Azt hitte, csak egy előre betanult történet következik.
Nem is sejtette, hogy minden szó igaz lesz.
– Amikor megismerkedtünk – kezdte a nő –, sokan azt mondták, hogy biztosan a pénze miatt vagyok vele.
Néhány vendég felnevetett.
– Csakhogy ő akkor sem volt gazdag. Viszont minden reggel úgy kelt fel, hogy előbb a fia reggelijét készítette el, aztán dolgozni ment, este pedig még segített neki a leckében. Évekig egyedül csinálta azt, amit ketten kellett volna.
A teremben egyre többen hallgattak.
– Soha egyszer nem hallottam tőle rosszat a volt feleségéről. A fiának mindig azt mondta, hogy az édesanyját tisztelnie kell.
A volt feleségem lesütötte a szemét.
– Tudják, mi az igazi gazdagság? – kérdezte a nő. – Nem a luxusautó. Nem a nyaralások. Hanem az, amikor egy apa tíz éven át úgy neveli fel a gyermekét, hogy közben egyetlen napra sem adja fel.
Ekkor a fiunk felállt.
Mindenki felé fordult.
A menyasszony szeméből könnyek csordultak.
A vendégek közül senki sem szólt.
Néhányan zavartan félrenéztek.
Mások tapsolni kezdtek.
Az esküvő hangulata egyetlen perc alatt megváltozott.
Amikor később kifelé indultunk, a volt feleségem odalépett hozzám.
– Sajnálom… – suttogta.
Ránéztem.
– Ezt nem nekem kell mondanod.
A fiunk felé pillantott.
Ő lassan odament hozzá, megölelte, majd visszasétált mellém.
Hazafelé a színésznő elmosolyodott.
– Tudod… ma este végül semmit sem kellett eljátszanom.
– Hogy érted?
És akkor értettem meg, hogy aznap este nem én bizonyítottam bármit is a volt feleségemnek.
Hanem az élet.
