A rendőr kihúzta az első ruhát a zsákból.
Nem az enyém volt.
Egy fekete estélyi.
Aztán egy másikat.
Majd egy harmadikat.
Az anyósom ekkor már nem kiabált.
Az étterem vezetője magyarázta el, mi történt.
Az anyósom hónapok óta ugyanattól a kis belvárosi ruhaszalonból rendelt ruhákat családi eseményekre.
A szalon tulajdonosának lánya az étteremben dolgozott, és azon az estén felismerte az egyik darabot az anyósomon.
Az üzletben azt a ruhát hetekkel korábban „hibás termékként” jelentették be, majd visszatérítést kértek rá.
Csakhogy a ruha soha nem került vissza.
A tulajdonos átnézte a korábbi rendeléseket.
Több hasonló esetet talált.
Az anyósom különböző családtagok nevére rendelt drága ruhákat, majd azt állította, hogy visszaküldte őket.
Némelyiket viselte.
És voltak olyanok is, amelyeket szándékosan rossz méretben rendelt másoknak, majd a visszatérítést saját számlára kérte.
Ekkor esett le nekem.
– Az én ruhámmal is ezt csináltad?
Nem nézett rám.
A férjem viszont igen.
– Anya?
Az étteremvezető elővette a telefonján a rendelési adatokat.
A ruha teljes árát már napokkal korábban visszaigényelték „mérethiba” miatt.
Csakhogy a ruha még mindig nálam volt.
Az anyósom tehát nem azért választott nekem túl kicsi méretet, hogy „motiváljon”.
Az csak a megalázás része volt.
Közben úgy tervezte, hogy megtartja a visszatérített pénzt is.
A férjem arcáról eltűnt minden szín.
– Te az ő nevében csináltad ezt?
– Nem. Arról beszélünk, hogy megaláztad a feleségemet, aztán még a nevét is felhasználtad.
A rendőrök nem bilincselték meg ott helyben.
Jegyzőkönyvet vettek fel, elkérték az adatokat, és közölték vele, hogy az ügyet tovább vizsgálják.
Ez valahogy még rosszabb volt számára.
Mert a vendégek végignézték az egészet.
Az a nő, aki egész este mindenkitől tökéletességet követelt, ott állt a saját partiján, miközben egy ruhazsákból sorra kerültek elő azok a darabok, amelyekről magyarázkodnia kellett.
Én nem nevettem.
Csak fáradtságot.
Később a férjem odajött hozzám.
– Sajnálom, hogy azt mondtam, hagyd rá.
Ez volt az első alkalom, hogy nem próbálta kisebbíteni az anyja viselkedését.
Néhány héttel később az anyósom visszafizette a vitatott összegeket, és az üzlettel külön rendezte az ügyet.
Nekem is bocsánatot akart kérni.
Azt mondtam neki:
Nem válaszolt.
A túl kicsi ruhát végül elajándékoztam.
A saját kék ruhámat viszont megtartottam.
Nem azért, mert különleges volt.
Hanem mert azon az estén abban tanultam meg valamit:
nem kell kisebbre húznom magam csak azért, hogy beleférjek valaki más elképzelésébe.
