– Egyedül? – kérdeztem. – Persze. Miért?
A tűzoltó nem válaszolt azonnal.
A ház oldalára mutatott.
Az egyik hátsó ablak résnyire nyitva volt.
Én biztosan nem hagytam úgy.
A gyomrom összerándult.
A tűzoltók hamarosan megtalálták a baj forrását.
A konyhában egy elektromos vezeték túlmelegedett a falban. A szigetelés már olvadni kezdett, és ha a szomszéd nem veszi észre a füstöt, perceken belül komoly tűz alakulhatott volna ki.
A hátsó ajtón friss sérüléseket találtak.
A rendőr megkérdezte:
– Hiányzik valami?
Körülnéztem.
Először semmit sem vettem észre.
Aztán megláttam a férjem dolgozószobáját.
Az egyik fiók nyitva volt.
A rendőrök átnézték a házat, majd beszéltek a szomszédokkal.
Az egyiküknek volt kültéri kamerája.
A felvételen látszott, hogy délután, órákkal az érkezésem előtt, valaki megállt a háznál.
Egy férfi kiszállt.
Bement a hátsó udvarba.
Tizenkét perccel később távozott.
Nem ismertem fel.
Aztán megláttam a kabátját.
Ugyanolyan volt, mint amit a bátyám viselt egész télen.
– Állítsa meg! – mondtam.
Közelebb hajoltam.
Ő volt az.
Azonnal felhívtam.
– Mit kerestél tegnap a házamban?
Végül megszólalt:
– Anya mondta, hogy menjek át.
Kiderült, hogy a családom tudta, mikor érkezem haza.
Anyám elküldte a bátyámat, hogy ellenőrizze a házat.
Nem értem.
Értem nem volt idejük kijönni a reptérre.
A házhoz viszont igen.
– Miért?
A válasz sokkal egyszerűbb és fájdalmasabb volt, mint vártam.
James halála után anyám megtudta, hogy férjem néhány fontos családi dokumentumot nálunk tartott. Attól félt, hogy közöttük lehet egy régi kölcsönnel kapcsolatos papír, amely miatt neki kellemetlensége támadhat.
Ezért akarta megszerezni, mielőtt hazaérek.
A bátyám nem okozta az elektromos hibát.
De engedély nélkül bement a házamba, és elvitte a dokumentumokat.
Másnapra a történet azért került a helyi hírekbe, mert a tűzoltók szerint a szomszéd gyors reakciója valószínűleg megakadályozott egy súlyos lakástüzet.
A riportban azonban én is megszólaltam.
Nem bosszúból.
Egyszerűen megkérdezték, miért voltam egyedül a házban közvetlenül a férjem temetése után.
Elmondtam az igazat.
És megmutattam az üzeneteket.
Este tizenegyszer csörgött a telefonom.
Anyám.
Apám.
A bátyám.
Másnap reggel viszont átmentem a szomszédhoz, aki meglátta a füstöt.
Vittem neki egy üveg bort és egy levelet.
– Nem kellett volna semmit hoznia – mondta.
– Dehogynem.
A saját családom azon az estén azt mondta, oldjam meg egyedül.
Egy szinte idegen ember viszont meglátta, hogy bajban vagyok, és gondolkodás nélkül odarohant.
Akkor értettem meg, hogy a család nem mindig az, aki szerepel a közös üzenetcsoportban.
