Fedor éppen az utolsó fokra lépett le, amikor Buján végre elengedte a nadrágját.
– Na látod? – morogta dühösen. – Most már elégedett vagy?
Abban a pillanatban éles reccsenés hallatszott.
Mindenki egyszerre kapta fel a fejét.
A régi falétra középen kettétört.
A következő másodpercben teljes hosszában a földre zuhant.
A tetőről egy nagy, korhadt gerendadarab is leszakadt, pontosan oda, ahol Fedor néhány másodperccel korábban állt.
Hatalmas robaj rázta meg az udvart.
Zinaida elejtette a bögrét.
– Úristen…
Ha Buján nem rántja le a férjét, a gerenda és a létra együtt sodorta volna le a magasból.
Fedor döbbenten nézte a földön heverő létrát.
Lassan odafordult a lóhoz.
Buján nyugodtan állt, mintha semmi különös nem történt volna.
Az idős gazda odalépett hozzá.
– Te nem bolond vagy… Te megmentetted az életemet.
A szomszédok némán figyelték a jelenetet.
Az egyikük halkan megszólalt.
– Az állatok néha hamarabb észreveszik a veszélyt, mint mi.
Aznap senki sem nyúlt többé a tetőhöz.
Másnap új létrát hoztak, és szakemberekkel javították meg a tetőszerkezetet.
Amikor felmásztak, kiderült, hogy a korhadt gerendák bármelyik pillanatban leszakadhattak volna.
– Aki tegnap ezen állt volna, annak semmi esélye sem marad.
Fedor sokáig nem szólt semmit.
Este kivitte Buján kedvenc almáit az istállóba.
A ló halkan felhorkant, majd finoman a vállához dörgölte a fejét.
Attól a naptól kezdve Fedor soha többé nem nevezte „ostoba dögnek”.
Mert rájött, hogy azon a reggelen nem ő volt a legokosabb az udvaron.
Hanem az a hűséges ló, aki inkább eltépte a gazdája nadrágját… mint hogy hagyja örökre elveszíteni őt.
