A vezérigazgató arca elsápadt.
– Ezt… honnan ismered? – kérdezte halkan.
A kisfiú befejezte a képletet, majd nyugodtan letette a tollat.
– Az apukám tanított rá.
A tárgyalóban senki sem értette, mi történik.
– Ez lehetetlen – suttogta az egyik igazgató. – Ezt a módszert még az egyetemen sem oktatják.
A kisfiú vállat vont.
– Apa mindig azt mondta, hogy a legjobb megoldás nem mindig a legbonyolultabb.
– Mi az édesapád neve?
– Dániel Rivera.
A férfi kezéből kiesett a tablet.
Húsz évvel korábban Dániel volt a vállalat legtehetségesebb matematikusa. Ő dolgozta ki azt az eljárást, amelyből később a cég milliárdos sikere született.
Egy baleset után azonban hosszú hónapokra kiesett a munkából, és mire visszatért, a projektet mások vitték tovább. A neve lassan eltűnt a jelentésekből, végül csendben elbocsátották.
– Az apám azt mondta, nem haragszik – szólalt meg a kisfiú. – Csak azt sajnálja, hogy senki sem hallgatta végig, amikor meg akarta mutatni ezt a képletet.
A vezérigazgató lehajtotta a fejét.
Ő írta alá a felmondást.
Nem azért, mert Dániel rossz szakember volt, hanem mert gyors döntést akart, és nem adott neki még egy esélyt.
A kisfiú eközben megnyomott néhány gombot.
Az algoritmus lefutott.
Néhány másodperc múlva a kijelző zöldre váltott.
Optimalizálás sikeres.
A teremben döbbent csend uralkodott.
A vezérigazgató odalépett az édesanyjához.
– Amit ígértem, betartom. De ez még nem elég.
Másnap személyesen kereste fel Dánielt.
Nem új állást ajánlott neki.
Hanem nyilvánosan bocsánatot kért, és felkérte, hogy vezesse a vállalat új kutatócsapatát.
Dániel sokáig hallgatott.
Végül a fiára nézett, aki csak elmosolyodott.
Dániel bólintott.
– Igen.
– Akkor ma végre az emberek is meghallották.
