Az út menti motoros kocsmában, a hatos főút mellett, péntek délután mindig hangos volt a zene. Bőrmellényes, szakállas férfiak ültek a pultnál, sört ittak, vitatkoztak motorokról, és odakint tucatnyi gép csillogott a késő délutáni napon.
Kovács Márkot mindenki csak Sárkánynak hívta. A jobb alkarján hatalmas zöld sárkány tetoválás tekergett, a csuklójától a könyökéig. Negyvenöt éves volt, kopasz, hosszú, őszülő szakállal, és olyan arccal, hogy a legtöbb ember átment előle az utca túloldalára.
Pedig Márk tíz éve nem ivott egy korty alkoholt sem. Volt egy kis motorszerelő műhelye a falu szélén, és a klubjával évente kétszer jótékonysági felvonulást szervezett a gyerekkórháznak. De ezt kevesen tudták. Az emberek a tetoválást látták, nem a férfit.
Aznap délután nyílt az ajtó, és belépett egy kisfiú.
Kilencéves lehetett. Sovány, egy túl nagy szürke kapucnis pulóverben, az egyik térde lehorzsolva, a cipője csupa por. Mint aki kilométereket tekert egy rozoga biciklivel. Odakint, a motorok között, tényleg ott feküdt egy gyerekbicikli, lánc nélkül.
A zene elhallgatott. Mindenki ránézett.

A kisfiú körülnézett, nagyot nyelt, aztán egyenesen a pult végébe sétált. Megállt a sárkányos férfi előtt.
– Maga a Sárkány? – kérdezte. A hangja remegett, de nem hátrált meg.
Márk felvonta a szemöldökét.
– Ki kérdezi?
A kisfiú letett elé a pultra egy befőttesüveget. Tele volt aprópénzzel és néhány gyűrött ezresessel.
– Ez tizenkétezer-négyszáz forint – mondta. – Két évig gyűjtöttem. Fel akarom bérelni magát.
Az egész kocsma felröhögött. Bandi, a klub alelnöke hátba vágta Márkot.
– Hallod, Sárkány? Végre van egy rendes megbízásod! Mit kell csinálni, öcsi? Elverni valakit az iskolában?
Még a csapos is nevetett.
De a kisfiú nem nevetett. Benyúlt a pulóvere zsebébe, és elővett egy régi, megfakult, sarkainál felpöndörödött fényképet. A pultra tette, a sárkányos férfi elé.
A képen egy fiatal pár ölelte egymást egy régi, piros motor mellett. A lány hosszú barna hajú volt, és úgy nevetett, mintha az egész világ az övé lenne. A férfi alkarján pedig ott tekergett ugyanaz a zöld sárkány.
Márk abbahagyta a nevetést. Felvette a képet. És a hatalmas, olajfoltos keze remegni kezdett.
– Kata – suttogta. – Honnan van ez neked?
– Ő az anyukám – mondta a kisfiú. – Dani vagyok. Anya azt mondta, ha valaha nagy baj lesz, keressem meg a Sárkányt a hatos úti motoros kocsmában. – Megtörölte az orrát a pulóvere ujjával. – Azt is mondta, hogy maga az apukám. És most nagy baj van.
A kocsmában olyan csend lett, hogy hallani lehetett a hűtő zúgását.
Márk lassan letette a fényképet.
– Milyen baj, Dani?
A kisfiú szája megremegett, és végre elsírta magát.
– Feri bácsi. Anya férje. Tegnap este megint bántotta anyát. Nagyon. Aztán bezárta a hálószobába, és elvette a telefonját. Azt mondta, ma este majd megtanulja, hol a helye. Én kimásztam az ablakon, és idetekertem. Húsz kilométer volt. Kérem… ugye megmenti?
Márk felállt. A bárszék hangosan csikordult a kövön.
Abban a pillanatban mindenki felállt a kocsmában.

Márk első dolga az volt, hogy elővette a telefonját, és felhívta a rendőrséget. Nem volt már az a vadóc fiatal, aki tíz éve egy kocsmai verekedés miatt három évre börtönbe került. Megtanulta, hogy a harag semmit nem old meg. A törvény igen.
– Egy nőt bezártak a saját házában, és bántalmazták – mondta a diszpécsernek. – A címet a fia mondja be. Mi is odamegyünk. Nem nyúlunk senkihez. De nem hagyjuk magára.
Aztán letérdelt Dani elé.
– Velem jössz, kölyök. Fogd erősen a derekamat.
Öt perccel később tizennégy motor dübörgött végig a hatos úton. Elöl Márk, mögötte egy apró, szürke kapucnis kisfiú, aki két kézzel kapaszkodott egy idegen férfiba, akiről azt mondták neki, hogy az apja.
A falu szélén álló sárga ház előtt egyszerre érkeztek a rendőrautóval.
Ferenc a verandán állt, ingujjban, egy pohár borral a kezében. Amikor meglátta a tizennégy motort és a rendőröket, a pohár kiesett a kezéből.
– Mi folyik itt? – kiabálta. – Ez magánterület!
Márk nem szólt semmit. Csak megállt a kapuban, összefont karral, a sárkánnyal a karján, és nézte. Mögötte tizenhárom bőrmellényes férfi állt sorban, mint egy fal. Egyikük sem mozdult. Nem is kellett.
A rendőrök bementek. Pár perc múlva kihozták Katát.
Az arca egyik oldala lila volt, a karján ujjnyomok. De amikor meglátta a kapuban álló sárkányos férfit, megállt, és a szája elé kapta a kezét.
– Márk…
Dani kiszaladt a motorosok közül, és az anyja nyakába ugrott.
– Megtaláltam, anya! Megtaláltam a Sárkányt!
Ferencet bilincsben vitték el. A szomszédok később elmondták a rendőröknek, hogy évek óta hallották a kiabálást, de senki nem mert szólni. Ferenc banki tisztviselő volt, öltönyben járt templomba, mindenki tisztelte. Senki nem hitte volna.

Aznap este Kata és Márk a kórház folyosóján ültek, egy padon. Dani Márk ölében aludt el, a pulóverébe kapaszkodva.
– Miért nem mondtad el? – kérdezte Márk halkan. – Tíz éve. Miért nem mondtad, hogy terhes vagy?
Kata sokáig hallgatott.
– Mert akkor épp börtönbe vittek – mondta végül. – És féltem. Féltem, hogy olyan leszel, mint az apád. Hogy a gyerekünk egy olyan férfi mellett nő fel, aki verekszik és iszik. Azt hittem, Ferivel biztonságban leszünk. Rendes munkája volt, öltönye, háza. – Keserűen felnevetett. – Kiderült, hogy a szörnyek nem mindig viselnek bőrmellényt.
– Tíz éve egy kortyot sem ittam – mondta Márk. – Azóta minden nap azt kértem, hogy egyszer lássalak még. Csak egyszer.
Kata ránézett. A sárkányra a karján. Aztán az alvó kisfiúra az ölében.
– Akkor most lásd – suttogta. – Itt vagyunk.
Fél évvel később a falusi általános iskola előtt reggel fél nyolckor tizennégy motor állt meg dübörögve. A tanárok kiszaladtak az ablakhoz, a szülők megdermedtek.
Aztán a leghátsó motorról leszállt egy kilencéves kisfiú, bukósisakban és egy apró bőrmellényben, amire a klub jelvényét varrták. Levette a sisakot, és odaadta a mellette álló hatalmas, sárkányos férfinak.
– Szia, apa – mondta.
– Szia, kölyök. Délután jövök érted.
Az egész iskola előtt a tizennégy motoros egyszerre dudált egyet. Dani vigyorogva sétált be a kapun. Azóta senki nem mer belekötni.
A befőttesüveg ma is ott áll Márk műhelyében, a legfelső polcon. Egyetlen forintot sem költött el belőle. Egy papír van ráragasztva, rajta Márk görbe kézírásával:
„Az első és legfontosabb megbízásom. Díj: tizenkétezer-négyszáz forint és egy fiú.”