Egy 9 éves kisfiú befőttesüveggel teli aprópénzzel „felbérelt” egy motorost – a kocsma kinevette, amíg elő nem vett egy régi fényképet: „Anya szerint maga az apukám”

Az út menti motoros kocsmában, a hatos főút mellett, péntek délután mindig hangos volt a zene. Bőrmellényes, szakállas férfiak ültek a pultnál, sört ittak, vitatkoztak motorokról, és odakint tucatnyi gép csillogott a késő délutáni napon.

Kovács Márkot mindenki csak Sárkánynak hívta. A jobb alkarján hatalmas zöld sárkány tetoválás tekergett, a csuklójától a könyökéig. Negyvenöt éves volt, kopasz, hosszú, őszülő szakállal, és olyan arccal, hogy a legtöbb ember átment előle az utca túloldalára.

Pedig Márk tíz éve nem ivott egy korty alkoholt sem. Volt egy kis motorszerelő műhelye a falu szélén, és a klubjával évente kétszer jótékonysági felvonulást szervezett a gyerekkórháznak. De ezt kevesen tudták. Az emberek a tetoválást látták, nem a férfit.

Aznap délután nyílt az ajtó, és belépett egy kisfiú.

Kilencéves lehetett. Sovány, egy túl nagy szürke kapucnis pulóverben, az egyik térde lehorzsolva, a cipője csupa por. Mint aki kilométereket tekert egy rozoga biciklivel. Odakint, a motorok között, tényleg ott feküdt egy gyerekbicikli, lánc nélkül.

A zene elhallgatott. Mindenki ránézett.

A kisfiú körülnézett, nagyot nyelt, aztán egyenesen a pult végébe sétált. Megállt a sárkányos férfi előtt.

– Maga a Sárkány? – kérdezte. A hangja remegett, de nem hátrált meg.

Márk felvonta a szemöldökét.

– Ki kérdezi?

A kisfiú letett elé a pultra egy befőttesüveget. Tele volt aprópénzzel és néhány gyűrött ezresessel.

– Ez tizenkétezer-négyszáz forint – mondta. – Két évig gyűjtöttem. Fel akarom bérelni magát.

Az egész kocsma felröhögött. Bandi, a klub alelnöke hátba vágta Márkot.

– Hallod, Sárkány? Végre van egy rendes megbízásod! Mit kell csinálni, öcsi? Elverni valakit az iskolában?

Még a csapos is nevetett.

De a kisfiú nem nevetett. Benyúlt a pulóvere zsebébe, és elővett egy régi, megfakult, sarkainál felpöndörödött fényképet. A pultra tette, a sárkányos férfi elé.

A képen egy fiatal pár ölelte egymást egy régi, piros motor mellett. A lány hosszú barna hajú volt, és úgy nevetett, mintha az egész világ az övé lenne. A férfi alkarján pedig ott tekergett ugyanaz a zöld sárkány.

Márk abbahagyta a nevetést. Felvette a képet. És a hatalmas, olajfoltos keze remegni kezdett.

– Kata – suttogta. – Honnan van ez neked?

– Ő az anyukám – mondta a kisfiú. – Dani vagyok. Anya azt mondta, ha valaha nagy baj lesz, keressem meg a Sárkányt a hatos úti motoros kocsmában. – Megtörölte az orrát a pulóvere ujjával. – Azt is mondta, hogy maga az apukám. És most nagy baj van.

A kocsmában olyan csend lett, hogy hallani lehetett a hűtő zúgását.

Márk lassan letette a fényképet.

– Milyen baj, Dani?

A kisfiú szája megremegett, és végre elsírta magát.

– Feri bácsi. Anya férje. Tegnap este megint bántotta anyát. Nagyon. Aztán bezárta a hálószobába, és elvette a telefonját. Azt mondta, ma este majd megtanulja, hol a helye. Én kimásztam az ablakon, és idetekertem. Húsz kilométer volt. Kérem… ugye megmenti?

Márk felállt. A bárszék hangosan csikordult a kövön.

Abban a pillanatban mindenki felállt a kocsmában.

Márk első dolga az volt, hogy elővette a telefonját, és felhívta a rendőrséget. Nem volt már az a vadóc fiatal, aki tíz éve egy kocsmai verekedés miatt három évre börtönbe került. Megtanulta, hogy a harag semmit nem old meg. A törvény igen.

– Egy nőt bezártak a saját házában, és bántalmazták – mondta a diszpécsernek. – A címet a fia mondja be. Mi is odamegyünk. Nem nyúlunk senkihez. De nem hagyjuk magára.

Aztán letérdelt Dani elé.

– Velem jössz, kölyök. Fogd erősen a derekamat.

Öt perccel később tizennégy motor dübörgött végig a hatos úton. Elöl Márk, mögötte egy apró, szürke kapucnis kisfiú, aki két kézzel kapaszkodott egy idegen férfiba, akiről azt mondták neki, hogy az apja.

A falu szélén álló sárga ház előtt egyszerre érkeztek a rendőrautóval.

Ferenc a verandán állt, ingujjban, egy pohár borral a kezében. Amikor meglátta a tizennégy motort és a rendőröket, a pohár kiesett a kezéből.

– Mi folyik itt? – kiabálta. – Ez magánterület!

Márk nem szólt semmit. Csak megállt a kapuban, összefont karral, a sárkánnyal a karján, és nézte. Mögötte tizenhárom bőrmellényes férfi állt sorban, mint egy fal. Egyikük sem mozdult. Nem is kellett.

A rendőrök bementek. Pár perc múlva kihozták Katát.

Az arca egyik oldala lila volt, a karján ujjnyomok. De amikor meglátta a kapuban álló sárkányos férfit, megállt, és a szája elé kapta a kezét.

– Márk…

Dani kiszaladt a motorosok közül, és az anyja nyakába ugrott.

– Megtaláltam, anya! Megtaláltam a Sárkányt!

Ferencet bilincsben vitték el. A szomszédok később elmondták a rendőröknek, hogy évek óta hallották a kiabálást, de senki nem mert szólni. Ferenc banki tisztviselő volt, öltönyben járt templomba, mindenki tisztelte. Senki nem hitte volna.

Aznap este Kata és Márk a kórház folyosóján ültek, egy padon. Dani Márk ölében aludt el, a pulóverébe kapaszkodva.

– Miért nem mondtad el? – kérdezte Márk halkan. – Tíz éve. Miért nem mondtad, hogy terhes vagy?

Kata sokáig hallgatott.

– Mert akkor épp börtönbe vittek – mondta végül. – És féltem. Féltem, hogy olyan leszel, mint az apád. Hogy a gyerekünk egy olyan férfi mellett nő fel, aki verekszik és iszik. Azt hittem, Ferivel biztonságban leszünk. Rendes munkája volt, öltönye, háza. – Keserűen felnevetett. – Kiderült, hogy a szörnyek nem mindig viselnek bőrmellényt.

– Tíz éve egy kortyot sem ittam – mondta Márk. – Azóta minden nap azt kértem, hogy egyszer lássalak még. Csak egyszer.

Kata ránézett. A sárkányra a karján. Aztán az alvó kisfiúra az ölében.

– Akkor most lásd – suttogta. – Itt vagyunk.

Fél évvel később a falusi általános iskola előtt reggel fél nyolckor tizennégy motor állt meg dübörögve. A tanárok kiszaladtak az ablakhoz, a szülők megdermedtek.

Aztán a leghátsó motorról leszállt egy kilencéves kisfiú, bukósisakban és egy apró bőrmellényben, amire a klub jelvényét varrták. Levette a sisakot, és odaadta a mellette álló hatalmas, sárkányos férfinak.

– Szia, apa – mondta.

– Szia, kölyök. Délután jövök érted.

Az egész iskola előtt a tizennégy motoros egyszerre dudált egyet. Dani vigyorogva sétált be a kapun. Azóta senki nem mer belekötni.

A befőttesüveg ma is ott áll Márk műhelyében, a legfelső polcon. Egyetlen forintot sem költött el belőle. Egy papír van ráragasztva, rajta Márk görbe kézírásával:

„Az első és legfontosabb megbízásom. Díj: tizenkétezer-négyszáz forint és egy fiú.”